Következő 5 cikk

Előző 5 cikk

~újratöltve.		2011.03.26. 15:53
Változékony dolgok történtek az utóbbi pár hétben. Például az időjárás. A hóvirágok már elvirágoztak, a krókuszok, jácintok, tulipánok kidugták a fejüket (kedvenc virágaim a hagymás tavaszi virágok). Arbeit macht frei, irány a kert - a vadrózsabokrokkal folytatott vérre menő küzdelem, a nyesés és gereblyézgetés amolyan munkaterápiaként hat. Hol süt, hol fúj, vagy esik. Reggel még biciklizhetek pulóverben, hogy aztán 8. órára irodalomfakton az ég elsötétedjen, villámoljon, zuhogjon és szóba kerüljön az apokaliptikus irodalom - evolúciós magyarázatokkal a nagyvárosok melegkultúráira és a természeti katasztrófákra. Közben gondolkozhattam azon, hogy a sárga bicikli az után az eső után már valóban radioaktívvá vált-e, mint ahogy azt a színe mutatja. This bitter earth. Reggelenként néha állok a víz alatt és azon gondokozom, hogy tudnék belefulladni a tusolóba. Nincs esély. Ugyan úgy neki kell állni minden nap, szünetekben elmenekülni a könyvtárba minden szarság elöl és valami jó kifogáson gondolkozni, miért voltam ott (mondjuk éppen Verlaine-vel koccantem össze.) Az élethazugságok mindent beszőnek (H.I.: "szeretem a munkám. jól áll a rózsaszín." "... épp nem hasonlítok tőle valamilyen állatra.") Kibírni a vérvételt, ahol négy helyen szúrkálnak belém (mondjuk a lábfejembe is), mert elállt vérem és megelevenedik a gyerekkor rémálma az eltévesztett vénákkal. Valami mégis mindig túl lendít ezen - hogy apám az egyébként mások által magasra dícsért elbeszélésemet félig elolvasva egyszerűen pszicihátriai esetnek tart; hogy haza hozok egy 3-ast és megkérdőjelezik létjogosultságom ezen a földön; hogy valaki, akiben nagyon bíztam, most nagyon szarik rám. Túllendít például a szép idő. Egy nevetős rajzóra. A változékony dolgok. Valamelyik nap azon kaptam magam, hogy az ágyam sehol. Kifáradtak a rugói (na nem azért.), beteg lett, elvitték a kórháza. Addig is vonakodva beköltözhettem a dolgozószoba kinyitható foteljára - ami kellemes meglepetést okoztt. Tudjátok, mióta a szobámban uralkodó káosz közepén, egy olyan szivacson alszom, amin utoljára 4 éves koromban - fejem a keret sarkába beszorulva, lábam átlósan lelóg a végén - isten bizony, olyan jókat alszom, mint rég. Lehet, be kellene költöznöm. Amíg reggel a teknősök hangoskodása fel nem kelt, úgy durmolok, mint akit erre teremtettek. Pöpec. És itt ez a hétvége is. Bizonyos események hatására úgy érezm, itt a karácsony, de komolyan, volt, ami megdobja a napom. És olyat tettem, amit már... uh, évek óta nem? Kimentem az utcára (jó, a boltig) egy melegítóalsóban, melltartó nélkül, bőrdzsekiben. Igaz, majdnem megbántam, mert a kenyérboltban pont össze kellett találkoznom Martinnal. De végülis ő is az egyik lila kukásmelegítójében volt, farmerdzsekiben és lefogadom, hogy melltartó nélkül, szóval kit izgat? Provehito in altum újratöltve.
Mit szólsz hozzá?

~fuck you, Moby Dick.		2011.03.13. 20:05
Bárhol is legyen most Moby Dick a végtelen tengereken, félek nem  jár jól, mivel valami különös oknál fogva egy egyszerű, minimalista mondat csendül föl fejemben, akárhányszor magamban átkozódni támad kedvem, vagy csak elegem van az életből: fuck you, Moby Dick. - ez pedig egy napjában többször is megesik az utóbbi időkben. A nyelvvizsgán túljutottam, büszkén mondhatom kemény felkészülési idővel előtte. Mmindenki elvárásai ellenére valamiért nem izgulom szét az agyam az eredményig. Gondoltam amint letudom, alszom egy nagyot, és utána végre stresszmentes, új emberként ébredek fel - nem igy lett. Az elmúlt másfél hónap minden fáradtsága kamatostul jön ki rajtam a hajrá után. Maradtam zombi, romantikus indittatással kutatom magam körül az inycsiklandozó agyakat és várom a pillanatot, amikor jobb lesz. Persze most kicsit jobb lesz minden. Megjöttek a tavasz első jelei - az orion tökéletesen kivehetően tündököl az égen (mind a 7 csillagával, amig nem robban fel a bal felső), a denevérek repkedni kezdtek a szürkületben az ablakom előtt, édes nyári illatokat idéznek fel a megjelenő madarak hangjai, később sötétedik, szinte meleg van, meg úgy minden. Nagy meglepetésemre anyum még a vékonyabb kabátom is elővette, pedig már azt hittem, sosem szabadulok a szőrös fagykabától. Tusolás közben reggel igazi fénypászmák jelentek meg a padlón,matekórán pedig az ablak felöli padsor tömve megtelik napizni vágyókkal. Ennyi elég az ömlengésből? Koránt sem, végülis tavasz van, ő pedig a lovagom, a megmentőm. Kart karba öltve a hosszúhétvégés szünettel. Van valami paradoxon abba, ahogy a Balatonon vagyok. Pedig itt vagyok. Rosszulléve az utazástól, a szűk helytől, a gondolattól, hogy megint lemaradok a márc. 15-ei pilvax nosztalgia kávéházről, pedig finom a süti. A gondolattól, hogy itt kell lennem, ami a pirospacamintás fotelen a laptop elé görnyedve, a Balatonra néző ablak mellett felidéz valamit a döglesztő nyári meleg fülledt életutálatából - és ez jó. Jó érzés, istenuccse. Emlékezni saját önmarcangoló ittléteimre, amikor úgy éreztem, ártákes pillanatokat vesztek a nyaramból, az életemből azzal, hogy itt rohadok, valahol gúnyos örömmel mégis élvezve. Belátva magamnak, hogy mégiscsak jó itt és most is ezt teszem. Ha hiszek benne, hogy a hullámok és a tűzpattogás hangja ideglazitó hatással van, ha arra gondolok, hogy milyen jó, hogy itt speciális melegitett wc papir van (ugyanis a tekercs csak a radiátoron fér el), ha tudom, hogy itt rá leszek kényszeritve, hogy pihenjek - mindazzokkal a dolgokkal, amiket magammal hoztam (könyv, rajztöm, fényképezőgép,festék, angol Anne Rice audiókönyv, karakterlap), nagy sétákkal és kikötőnézéssel, inkább tűnik egy ismerdmegmagad-szanatóriumnak. Szóval itt vagyok, az isten háta mögött, értelmezéseim szerint - távol az emberektől, akiket megutálok, közel a magányhoz és magamhoz, elvágva a lehetőségtől, hogy szokásos életkörülményeim között poshadjak, legyek könnyedén ál-megelégedett. Itt vagyok és karadéviddel ugratjuk egymást, és azt hiszem működni fog a szanatórium. cak itt. cak moszt.
Mit szólsz hozzá?

~mert fuck off van.		2011.02.27. 22:23
"Egy olyan világot látok, ahol jávorszarvast űzöl a Grand Canyon erdein át, a Rockefeller Center romjai között. Bőrruhát viselsz, mely életed végéig kitart. Vastag indákon mászol, melyek benőtték a Sears Towert. És mikor lenézel, apró figurák zúzzák a kukoricát. Száradni kiterített húsdarabok az üres parkolósávban egy elhagyatott autópályán."
Hozzászólások (3)

~JuKeBoX		2011.02.20. 10:14
Az év slágere, avagy mi szólt, amikor születtél? Ha még emlékszel az évszámra, akkor keresd meg, katt és hallgasd! : D Éljen a zenegép! [klikk tovább!] Tovább…
Mit szólsz hozzá?

~paff. (sűrített paradicsom.)		2011.02.02. 22:24
Bolond az, aki a saját világában él. Én bolond akarok maradni, és úgy akarom élni az életemet ahogy megálmodom, nem pedig úgy, ahogy mások elvárják. Szóval mi történik velem mostanában? Miért nem futja tőlem többre pár awesomness postnál? Valahogy úgy néz ki, hogy a nap 7-19H-ig tartó tartományában rohadt sok dolog történik, utána pedig még ha történnel is valami, én nem észlelném, addigra teljesen kész vagyok. Agyhalál, a nyáladzó zombi tipikus esete. "Me zombie. Wants brainzzzzz." Sajnos ebbe az időtartományba sűrülne be az összes iskolai és rajzházi, valamint a zongora- és angoltanulás és minden egyéb kreativitást igénylő öncélú elfoglaltságom. Amiket valahogy semmiképp nem tudok kipréselni magamból. Ezekben a pillanatokban egy hasznavehetetlen fészbukk- és számítógép-függő semmirekellőnek tűnhetek, de aki azt meri mondani, hogy semmit nem csinálok, arra... nagyon csúnyán nézek. Például mik történnek? Backstage élmény. Tudom, ez már egy jó hónapja volt, de mit tehet a blogger róla, ha a dolgok olyan gyorsan történnel, a posztok pedig olyan lassan teremnek? Megvolt az éves szabadisis kiállítás (harmadik a blog története óta, ye-haww!), ami törpfantikusan sikerült, én csak úgy repdestem és szálltam, magamat megdöbbentő lelkesedéssel segítettem az élőpakolásában, magamat megdöbbentő közösségélményben részesítve magam (ami rám fért.), ezt a megnyitóval tetézve, ahol annak ellenére is a toppon voltam, hogy előtte két hétig hajnali kettőkig ácsoltam Noé steampunk léghajóját, ami, ha nem fényezem magam is pöpecül sikeredett. ~i want to build an airship now, and disobey air traffic laws!!! . És hogy miért volt szükségem legalább egy csillanásnyi olyan érzésre, hogy tartozom valahova? Mert egyébként nem. Mondhatni megvolt már a mélypont is abból az elkeseredésből, amit az emberek kéjes kavargatása okozott a szarban, de végül sikerült bevenni a tojokránt, és istenemre mondom, mióta elfogadtam magam olyan mad hatternek, amilyen vagyok, fellendült a közösségi életem. ..i'm not that type, no i'm not sweet, and i'm not overripe... A nemjóját, ez tényleg működik. Szóval eléggé ez történt az elmúlt két hónapban. so don't worry, what people think. they don't do it very often. Mindennek ellenére józanész próbáló dolgok történnek. Néha úgy érzem, ha belépek az osztályba nem az a kérdés lesz létjogosult, hogy "hogy vagytok?" hanem, hogy "ki halt meg?"... (morbid.) Mindenesetre a kérdés még áll - mi a fasz van a világgal? Mert akár a west balkánra gondolok, akár Bekő Lacira, (de akár még a Bolyai korábbi tragédiájára) egy közös dolgot biztos látok - nem figyelünk egymásra. Mindegy, hogyan taposunk át (uh, morbid) a másikon, az eredmény előbb, utóbb ugyan az lesz. Én a teknőseimtől eltanultam a páncéltechnikát. Valami bánt, előbb utább kisírom, kipanaszkodom, kihisztizem, kiírom, nem számít. A feszültség nem marad bennem, de mi van, ha valaki lágy héjjú teknősnek születik?... Szóval not cool, not cool... Tanulhatnánk belőle, de úgy tűnik a lelki megrázkódtatás, vagy olyasmi nem sokaknál tartott tovább három napig, igazából a lelkivilágok fölött hamar átvette az uralmat az irodalomesszéktől, biosz tz-ktől és egyéb borzanatoktól való rettenet... Most mit mondjak?... Nincs mit tenni, így teszek én is.   Ezek után hogy is említhetném egy lapon (nem is ott teszem) az év műsorát, amiből hát, mivel le lettem hurrogva csak annyit jegyzek meg, hogy míg beteg voltam, le maradtam a világszámról, amiért az alapítványi pénzt fizetem... Szappanopera a köbön, csupa sukárság. Rettenet mód sajnáltam elmaradásom, mert - ha már a csodáknál tartunk, amik mint már megállapítottam, 3 napig tartanak - mire visszamentem, olybár tűnt, mintha meg sem történt volna. Ezért nem érdemes pénteken cirkuszt csinálni. : D Minden esetre jó tanulság volt arról, hogy hogy viselkedik egy közösség és azon belül emberek egy ilyen helyzetben. Legalább értem már, miért nem halad sehová a világ...   Még mindig ez folyik itt gyöngyösön. Örülök az rpg-s fejemnek, letettem a kresz vizsgát, vigyárat kormánykerekek és visszapillantó tükrök, jövök (három hibám volt, mint a három mezőgazdasági vontatóval kapcsolatosss :D), teknőseim új luxuslakosztályt kaptak, helyettük is úgy örülök neki, angol felsőfokú fenyeget és rózsaszín csillagköd borult rám. Jön a tavacc. Ejehajahuj! that one moment when you think that everything is over, but at the same time you know that it can only get better.
Hozzászólások (4)

Következő 5 cikk

Előző 5 cikk